Hírek
Az elmúlt időszakban az egyesületeknek országos átadott Volkswagen Amarok típusú járművek és a hozzátartozó utánfutók – bár nem rendelkeznek megkülönböztető jelzéssel – jogosultak az útdíjmentességre.
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2022.” című alprogram pályázati kiírásai.
Egy kisbusz és egy személyautó karambolozott az 1-es főút 23-as kilométerénél, Herceghalom térségében múlt kedden reggel.
A megyei önkéntes és önkormányzati tűzoltók számos esetben avatkoztak be a múlt héten, ebből adunk egy kis ízelítőt.
Immár 22. alkalommal hirdeti meg a BM OKF főigazgatója a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot, amelyre – ahogyan eddig is – a tűzvédelem fejlődését előremozdító dolgozatokat várnak május 10-ig.
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2022. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.
Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltózenekar. Az esemény alkalmából Dobson Tibor tű. vőrgy., az MTSZ elnöke köszöntötte a zenekart.