CardioAid-1 – hazai fejlesztésű defibrillátor
Index kép: CardioAid-1 – hazai fejlesztésű defibrillátor című hírhez

A Városi Civil Alap új pályázati kiírása (VCA-KP-1-2025/3) kiemelkedő lehetőséget kínál a civil szervezetek számára. A „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” program támogatása fordítható defibrillátor beszerzésére is – egy ilyen készülék ajánlója következik.

2025-02-13
Új pályázati lehetőség a Falusi Civil Alap keretében
Index kép: Új pályázati lehetőség a Falusi Civil Alap keretében című hírhez

Megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2025. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírása.

2025-02-11
Új pályázati lehetőség a Városi Civil Alap keretében
Index kép: Új pályázati lehetőség a Városi Civil Alap keretében című hírhez

Megjelent a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2025.” című alprogram pályázati kiírása.

2025-02-06
Munkamegbeszélés Szőkedencsen
Index kép: Munkamegbeszélés Szőkedencsen című hírhez

Az MTSZ jövőjét is érintő, sajtónyilvános munkamegbeszélés zajlott a somogy megyei Szőkedencsen Dobson Tibor elnök és Móring József Attila országgyűlési képviselő között.

2025-02-04
Dr. Balogh Imre Emlékpályázat – 2025
Index kép: Dr. Balogh Imre Emlékpályázat – 2025 című hírhez

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2025-ben is meghirdeti a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot, amelyre ezúttal is tudományos igényű szakmai munkával lehet nevezni.

2025-01-23
Versenynaptár 2025
Index kép: Versenynaptár 2025 című hírhez

 

A Magyar Tűzoltó Szövetség számos tűzoltó verseny támogat: a központi oldalon elérhető a teljes versenynaptár, amely folyamatosan frissül.

2025-01-08
Új szabályozás az önkéntes és önkormányzati tűzoltóságoknál
Index kép: Új szabályozás az önkéntes és önkormányzati tűzoltóságoknál című hírhez

Milyen változások várhatók az önkéntes és önkormányzati tűzoltóságokra vonatkozó szabályozásokban? Összefoglaló röviden.

2024-12-19
Elnökségi ülés a Magyar Tűzoltó Szövetségnél
Index kép: Elnökségi ülés a Magyar Tűzoltó Szövetségnél című hírhez

A Magyar Tűzoltó Szövetség elnöksége 2024. december 5-én, Budapesten tartott elnökségi ülésén az idei év feladatai és a jövő év fő célkitűzései voltak napirenden.

2024-12-09